Megtévesztettek!
Erich Von Däniken
A mormon nem hormon
S a „pista” az egy félbevágott hegy az Andokban
Ecuador Csehországgal határos
By Rajkó Félix
Előhang:
A megtalált Paradicsom
Ali Ben Musztafa ópiumszívó barlangjában ücsörög sokat az a rosszarcú idegen, ki különböző, magukat régésznek kiadó, gyanús alakokkal, néhány raklap sörrel megtámogatva, a megtalált Paradicsomról, Édenkertről beszél a sűrű ópiumfüstben.
Szó van itt arról, hogy IV. Amenhotep, más néven Ehnaton azonos Mózessel, a héber nép vezérével, s a sémita Paradicsom a mai Közép-Arábiában lehetett. Vágni lehet a füstöt.
Az idegenek arról beszélgettek, hogy Hollywoodban mindent megfilmesítenek, amiben üzletet látnak, a földönkívüliektől, az űrhajókon át a Frigyládáig. Egyetlen témát azonban kerülnek: a Paradicsom keresésének kalandját.
Akinek szemmel láthatóan legjobban megártott az ópium, halkan motyogni kezdett magában: Kis töprengés után arra a megállapításra jutottam, hogy Hollywoodban nyilván rádöbbentek a felelősségre, mondván, „jobb nem piszkálni az alvó oroszlánt”. Ha a milliós közönség figyelmét felkeltenék a téma iránt, megindulna a nagy versengés a Paradicsomért: a héber, keresztény, muszlim szent helyért, egy szigorúan muszlim országban. Ezáltal Szaúd-Arábia bajba kerülne, és senki nem tudja megjósolni, hogy mindez hogyan végződne. KICSIT MÉG DÜNNYÖGÖTT ARRÓL, HOGY A TÖRTÉNELEM ANNYIRA VESZÉLYES, HOGY MAGUKAT A RÉGÉSZEKET IS MEGFIGYELIK, S FALNAK FORDULT.
Kiderült, hogy az alak könyvet írt Paul Thomas kutatásairól: (Paul Thomas: Az emberiség történetének legősibb rejtélye, A megtalált Édenkert, Magyar Könyvklub, Budapest, kötött, 232 OLDAL, 2490 FORINT.)
A törzsvendégek szerint a kutatások zöme az 1996-os évben folyt.
Az előzmények alapján kiderült, hogy az iszlám alapítója kapcsolatban állt a koptokkal, Mohamed valószínűleg látta az Édenkert közepének maradványait, Szemirámisz függőkertjei valószínűleg a Paradicsomot akarták utánozni.
A régészet Paul Thomas szerint legalább annyira izgalmas, mint Indiana Jones 23. kalandja: Brit régészek nemrégiben fölfedeztek egy mozaikpadlót Tell Amarnában, Ehnaton fáraó egykori fővárosában (aki a bibliai Mózes lehetett). Betont öntöttek alá, kiemelték az egész padozatot, és a kairói Egyiptomi Múzeumba vitték. A mozaik Ehnatont ábrázolja, amint kifeszíti az íját. A brit régészek a mozaik eltávolításával megsemmisítették az adatokat, nehogy feléledjen az Ehnaton-kultusz és a Pátriárkák völgye közti összefüggés hangoztatása.
A régészek egy része annyira megszállott, hogy körülmetélteti magát. Áttér az iszlám hitre, mindezt azért, hogy az elpusztult Paradicsomot a saját szemével láthassa, de az elborult Thomas is érdekes összefüggésekre bukkant az úgy nevezett paradicsomi állapotok és a szaúd-arábiai börtönök között, igaz, ópiumos lázálmában: Mire a régészek elérik céljukat, már szinte vágyakoznak vissza olyan, egyébként egyáltalán nem otthonos helyekre, mint amilyen egy szaúd-arábiai börtön.
A teljes terület, ahol az Édenkertet kell keresni, legalább 1400x1400 kilométer, a nehézséget az okozza, hogy a hajdani Paradicsomból nem maradt semmi mérhető, egyetlen sarok vagy torony sem, semmi.
A leletek legalább 85 ezer évesek, nem pedig 5600, ahogy a bibliai hagyománytól elvárhatnánk volna.
Ali motyogva a franciák egyiptomi hadjáratát tette felelőssé, majd a szabadkőműveseket szidta, közéjük került Herder és Goethe is.
Amikor arról motyogott Thomas, hogy London állította T. E. Lawrence-t osztrák ellenfele sarkába, mert Musil már kis híján célba ért, újra felfedezte a hajdani Paradicsomot, megfogadtam, hogy soha nem nyúlok az illatos ópiumlabdacshoz.
Azt is kinyilatkoztatta szegény, ahol az Isten megjelent Mózesnek, az vulkán volt, s ma egy egyszerű hegy, a Thadra el Bedr nevű hegy, s a későbbiekben arról motyogott, hogy újra felfedezte a Paradicsomot.
Ne nyúljanak ópiumhoz!
Inkább a meszkalin
Kerekes Tamás
Erich Von Däniken
Duna International Kiadó
Megtévesztettek
Erich von Däniken teóriája az, miszerint intelligenciánk, és technikai, kulturális, valamint szellemi fejlődésünk egy távoli, földöntúli civilizációnak köszönhetjük, és minderre számos történelmi és kulturál-antropológiai adat szinte meggyőzően utalhat. Egyesek szemszögéből ez egy radikális újrafogalmazása az emberiség eredetének, de tagadhatatlanul egy elterjedt kultuszt vont maga köré a világ minden részéről, egyes régiókban már-már része a folklórszokásoknak és popkultúrának, amint a klasszikus UFO hiedelem, és egy egzisztencialista teória lassan egybefonódik irodalom, hagyomány, és megszállottság miatt
A világ leglehetetlenebb könyvéről,
Hénok kézírásos feljegyzéseiről és
egy rejtett, földalatti fémkönyvtárról
Fordító: Kalmus Pál
Kiadó: Duna International
Kiadás éve: 2010
Ki volt Hénok, akit annak idején tüzes kocsin röpítettek a Földről az ég felé? Kik a bukott angyalok, és kik az arkangyalok, akik gyorsíró vesszőt adtak Hénok kezébe és csillagokról szóló könyveket diktáltak neki? Hol vannak a Hénok által írott könyvek? EvD felelevenít egy titokzatos történetet is, amelyről 35 évvel ezelőtt egyszer már beszámolt. Ecuadorban, egy barlang-labirintusban állítólag találtak egy több ezer fémfóliára jegyzett rejtett könyvtárt. Vajon valóban létezik ez a hihetetlen kincs? Egész biztosan, állítja EvD. A csodálatos fémkönyvtár sok közös vonást mutat Hénok elveszett könyveivel, valamint a mormonok vallásával, akik évszázadok óta éppen e könyvtár után kutatnak, ez tartalmazza ugyanis ősapáik különös történetét. Peruban, a nazcai sivatagban rejtélyes vonalak húzódnak, amelyek a magasból leszállópályáknak látszanak. A régészet processziós útvonalakat lát bennük. Szűklátókörű gondolkodás!,- mondja EvD, és a legmodernebb természettudományos mérési eredményekkel döbbenti meg az elképedt olvasót
A magyar nyelvű vita egy szelete
itt, kapunk hideget, meleget egyaránt, bár
itt is
„Däniken, aki (legalább rész ben) azért olyan sikeres, mert az egyszerűsítésben messze túltéve az ismeretterjesztő irodalmon, azt állítja, hogy minden rejtélyes és megmagyarázhatatlannak tűnő dolog egyet len, roppant egyszerű okra vezethető vissza: a földönkívüliek látogatásaira. ők építették a piramisokat, róluk szól Ezékiel látomása, és ha az ünneplő kajapo indiánok különös öltözékét meg a Holdon sétáló űrhajósokat egymás mellé helyezzük, akkor már „kézzelfogható” bizonyítékunk is van. Hiszen a kajapók háncsruhája teljesen olyan, mintha szkafandert akarna utánozni… és így tovább. Ezzel az „elmélettel” és a formai hasonlóságok segítségével valóban mindenre magyarázatot lehet találni, de - többek között - éppen ez szól ellene. Ami kor az 1890-es években arról folyt a vita, van-e értelmes élet a Marson, akkor a „marshívők” arról beszéltek, hogy az ottaniak bármilyen feladat megoldására alkalmas technológiával rendelkeztek. Ezzel az érveléssel egyedül az a baj, hogy semmire nem jó, mert ekkor a szó szoros értelmében mindent a marsi technológiának lehet tulajdonítani. Akár egy vulkán kitörést is, vagy bármi mást. Mindeközben a „formai hason lóság” elmélete, kimondva- kimondatlanul, skrupulusok nélkül sugalmazhatja, hogy a tudósok összeesküdtek az emberiség ellen, hiszen a szemmel látható igazsággal sem hajlandók foglalkozni.”
(Galántai Zoltán, jövőkutató)
Stílus: maga az ember: avagy Däniken érvel
Azaz az istenek űrhajósok voltak
Hol az az Isten, aki ellentmondás nélkül illeszthető minden filozófiai iskolába? A Bibliában éppoly kevéssé találjuk, mint más szent és nem szent írásokban. Az asztrofizika az elmúlt évtizedekben az univerzum létrejöttéről és jellegéről több modellel is szolgált. A sok okos ember által kiagyalt összes teória ellentmondásos. Az einsteini formulák szerint az univerzum nem lehet nyugalmi állapotban; így jutott el 1948-ban George Gamow fizikus és asztronómus az ősrobbanás-elmélethez. Ez még az én iskolás koromban is megtámadhatatlan igazságnak számított, mivel az Edwin Powell Hubble-féle "vöröseltolódás" (az úgynevezett Doppler-hatás) alapján be lehetett bizonyítani. A galaxisok sebesen távolodnak egymástól. Ez addig tartott, amíg a tudósok fel nem fedeztek olyan nagy távolságra lévő galaxisokat, melyeket már nem lehetett ezen teória keretei közé illeszteni. Ráadásul a Doppler-hatás következtében az említett galaxisok közül néhány a fénynél nagyobb sebességet ért el, ami szintén ellentétben áll Einstein megállapításaival. Új teóriákra volt szükség. A Stanford Egyetemen működő Andrei Linde fizikus kifejlesztette a "buborék világegyetem"-teóriát. Akár egy kristályvízzel teli fürdőkádban, úgy képződnek egyre újabb buborékok - új ősrobbanások. A világegyetem állandóan robbanó és újraképződő buborékokból áll. Ez természetesen nem volt elegendő az univerzum megértéséhez, új dimenziókra volt hát szükség, és amennyiben ezek még nem álltak rendelkezésre, akkor matematikai alapon létrehozták őket. Valaha huszonöt térdimenzió volt az asztrofizika komplikált világában - hogy még inkább megkeverjék a dolgokat -, ám pillanatnyilag már megint beérik tízzel. Egy átlagpolgár számára ez a tíz sem hozzáférhető - csak a tudománnyal foglalkozók fejében és számítógépeiben léteznek. Oskar Klein asztrofizikus gondolta ki a fonalteóriát (a világegyetemet energiaszálak hálózzák be). Talán léteznek ezek a szálak - senki sem tudja bizonyosan -, de nem magyarázzák meg az univerzum felépítését. Így hát Edward Witten fizikus életre hívta a vibráló membránok elméletét. Ettől kezdve a világnak volt M-teóriája. Az M nemcsak membránt, hanem misztikát is jelent.
Matematikai alapon fekete lyukakat számoltak ki, amik viszont más teóriákkal álltak ellentétben. Más asztrofizikusok nemcsak azon törik a fejüket, hogy hogyan jött létre, hanem hogy egyáltalán létrejött-e az univerzum. Mindig is létezett - állítják ők. Felfoghatatlan! Olyan szó ez, amely nem létezik az asztrofizikában. Ebben a tudományágban a legfelfoghatatlanabb dolog is lehetségessé válik. Az a fő, hogy az agytekervényeket új, gondolkozásra késztető feladat foglalkoztassa. És miből lett az, ami mindig is létezett? És hogy fog mindez végződni? Paul Davies [41] fizikus az ősrobbanás (Big Bang) mellett feltételez egy Big Chrunchot (nagy összeomlás) is. Ezt követően a világegyetem története újra elölről kezdődik. Erről már a régi indiaiak is tudtak. Utána lehet olvasni a védikus iratokban. Marad egy gigászi univerzum trilliószámra létező csillagokkal és bolygókkal, melyről időközben azt már megtudtuk, hogy végtelen, de azt még nem, hogy megújul-e állandóan és újjászületik-e valahol, vagy végezetül elnyeli saját energiáját. (Mely utóbbi természetesen ellentmond a fizika energiatörvényének.) Csak egy igazság vehető ki világosan. Mi, emberek ezen az aprócska bolygón olyanok vagyunk, akár a mikrobák egy hatalmas óceánban.
Mégis annyira fontosnak tartjuk magunkat, hogy komolyan hisszük: a teremtés nagyszerű szelleme pusztán azért kezdett ebbe a gigantikus játszmába, hogy egy bűzlő, füstölő, lármás és veszélyes járművön meglátogassa mikroszkopikus méretű planétánkat. Azért, hogy az emberek közül kiemeljen magának egy makrancos, állandóan morgó népet, amelyik - legalábbis az Ótestamentum leírása szerint - még sokáig nem akart hinni ebben az Istenben. Azért, hogy a bolygón ocsmány tragédiát rendezzen, gyermekeket és népeket semmisítsen meg, és a jövőben is bárkit elítéljen, és büntetéssel sújtson. Mindezt azért, hogy az elbutult emberiség elismerje, higgyen benne és szeresse. Nem éppen keresztényi eljárás.
Hol van azonban még hely ebben a modellben a "jó Isten" számára? Az őserőnek, hogy úgy mondjam, az ősszellemnek, amely minden keletkezés kezdete előtt létezett, az emberi nyelvben semleges neműnek kellett lennie: AZ, ami már az ősrobbanás előtt is létezett, a fekete lyukak és vonalak előtt, a buborékuniverzumok és minden általunk elgondolható gondolat előtt. Ezt az AZ-t megérteni, körülírni vagy akár kikalkulálni is lehetetlen az emberi értelem számára. Kivéve, ha ez az értelem egy napon egy ősibb intelligencia hatására kitágulna. Mégis szeretném ezt a megfoghatatlan AZ-t legalább modellszerűen bemutatni. Eszmecseréknél a következő gondolatmenettel próbálkozom:
Képzeljünk el egy száztrilliárd memóriaegységgel - szaknyelvben bitekkel - felszerelt számítógépet. Képzeljük el továbbá, hogy ez a számítógép kifejlesztette személyes öntudatát. Ez az öntudat azonban a trilliárdnyi bithez van kötve. Ha ez a számítógép kilőné magát a világegyetembe, személyes öntudata elpusztulna. Ezt természetesen a számítógép agya is tudja, hiszen a számítógép mindent tud. A mindentudás idővel unalmassá válik - függetlenül attól, hogy létezik-e egyáltalán az idő fogalma vagy sem. Elhatározza hát a számítógép, hogy véget vet az unalomnak, és új tapasztalatokat fog gyűjteni. Honnan vegye ezeket? Hiszen már mindent tud! Most a számítógép agya nekilát, hogy minden memóriaegységet megszámozzon és egy bizonyos sorrendben megjelöljön. És azután saját magát robbantja fel. Big Bang - ősrobbanás. Bitek trilliárdjait lövi ki méretüktől függően, eltérő sebességgel a világegyetem ürességébe. A számítógép kezdetben meglévő tudatossága megszűnt, nincs többé. De az eszes Önmegsemmisítő a robbanás utáni jövőt előre programozta. Minden megjelölt, az információk egy darabjával rendelkező bit újra meg fog érkezni valamikor a robbanás középpontjába. Minden memóriaegység újra elfoglalja majd eredeti helyét, a szuperagy személyes tudata ismét helyreáll - egyetlen lényeges különbséggel: minden egyes bit átélt valamit a robbanás pillanatától a visszatérésig. Történt valami. Egy, a szétválás előtt nem létező tapasztalattal több lesz a személyes tudat része. A számítógép mindentudása megnövekedett. Ez természetesen önellentmondás, ámde - megértésüket kérem! - ez végül is csak egy demonstrációs modell. A robbanás pillanatától kezdve a visszatérés másodpercéig egyetlen bit sem tudta, hogy valaha aprócska része volt egy nagyobb tudatnak. Ha a hosszú út alatt egy bit feltette volna magának a kérdést: "mi értelme és célja van a száguldásomnak", vagy "ki hozott létre engem?" "Honnan jövök?" - nem lett volna rá felelet. Kivéve, ha egy egész rakás memóriaegység összetalálkozott volna, és esetleg megsejtették volna, hogy a háttérben valami még nagyobb áll. Ennek ellenére minden bit egy művelet, egy bizonyos teremtési eljárás kezdete és vége volt egyben, melyet az új tapasztalati faktor megsokszorozott.
Ha ez a leegyszerűsített hasonlat segíthet abban, hogy az AZ-jelenséghez közelebb kerüljünk, akkor sokat értem el. Mindnyájan részei vagyunk ennek az őserőnek, az AZ-nak. Csupán a legvégén Teilhard de Chardin (1881-1955) Omega-pontját [42] elérve fogjuk csak újra megérteni, hogy mi is egyesítjük magunkban a teremtés okát és eredményét. Számomra logikusnak tűnik, hogy az AZ-nak, mely az Isten-fogalom szinonimája, mindenféle ősrobbanás előtt léteznie kellett. Ezek a filozófiai képek nem újak, pusztán a jelenkori számítógép-hasonlat az új. Az a megbabonázó, hogy az ősrégről ránk hagyományozott iratok ismernek hasonló elképzeléseket. János evangélista így írja le a keletkezést:
"Kezdetben vala az Ige, és az Ige vala az Istennél, és Isten vala az Ige. Minden ő általa lett és nála nélkül semmi sem lett, a mi lett." (Jn 1,1-3)
Nem tudjuk, honnan vette János ezt a sziporkát. Csak az a szomorú, hogy két évezred alatt az Isten-fogalmat lehetetlen elképzelésekkel terhelték meg. Olyan gondolatokkal, melyek segítségével gyermekek és félvadak számára lehetséges egy elmesélhető történetet közvetíteni. Ha azonban az AZ-jelenség úgy határozott, hogy egy kevés időre anyaggá alakul át, akkor az AZ maga a teremtés és egyidejűleg saját teremtésének terméke. Miként a számítógépbitek, mi is egységben találunk újra egymásra. Más Napok és az összes anyag trillióival egyetemben mikroszkopikus nagyságú részei vagyunk az AZ-nak, és vissza fogunk találni a végtelen kozmologikus közösségbe. Valamennyi filozófia a "miért", "honnan", "mi okból" kérdésekkel kínozza magát, ámde - ahogy Pucetti professzor, a filozófus és teológus írja: "A tudást nem feltétlenül tudományos úton kell megtalálni." És valóban, az úgynevezett jelentős hitigazságok közül egyre sem tettek szert ily módon. [43]
Új évezred kezdődött... Milyen a dolgok állása?
Az emberiség öt nagy vallásra és ezer rivalizáló szektára forgácsolódott szét.
A genetika, az asztronómia és a kommunikációs eszközök sosem volt méretűvé tágították horizontunkat. Ennek a vége beláthatatlan.
Előbb vagy utóbb kapcsolatba fogunk kerülni földön kívüli intelligenciával. Minden elmélet ellenére át fogjuk lépni a fénysebességet.
Hogyan mutatkozunk be a földönkívülieknek? Azt akarjuk, hogy egy idegen intelligencia szellemileg alacsonyabb rendűként kezeljen minket, mert szombaton nem használjuk a villanykapcsolót (ortodox zsidók), mert nem eszünk disznóhúst (zsidók, muzulmánok), mert teheneket és kövér patkányokat tartunk szentnek (hinduk stb.). Vagy mert megkínoztuk Istenünk fiát, és iszonyú módon keresztre feszítettük.
Én amellett vagyok, hogy a harmadik évezredbe való átlépéssel érjen véget a földön a sokistenhitűség. Azzal a különbséggel persze, hogy valamennyien annak a hatalmas AZ-nak vagyunk apró részei, amelyre a vallások az Istenfogalmat alkalmazzák. Ilyen nézőpontból a faji diszkrimináció is humbuggá válik. Mindnyájan az AZ-hoz tartozunk. És végtére is az akarnok, háborúzó és rémtetteket elkövető vallások vezettek minket ehhez a felismeréshez. A gondolkodásra késztető feladat megoldása éppen az lehetne, hogy a Biblia és más régi iratok ellentmondásait - erre még visszatérek - analizáljuk, hogy a feladat végén tisztán és világosan felismerhessük: bibliai megnyilatkozása alapján az ótestamentumi Isten nem metafizikai jellegű volt. A megoldás valahol máshol van. Odakünn az univerzumban. Mit kellene hát tenni? Romboljuk le a templomokat? Robbantsuk fel őket?
Ahol az emberek összegyűlnek, és a teremtést dicsérik, erős és jóleső közösségi érzés uralkodik. Mintha a hangvilla megcsendülése inspirálna, a nagyszerűnek azon általános érzete lebeg a helyiségben, amit Istennek nevezünk. A templomok az eszmélkedés színhelyei, a meghatározhatatlan, az AZ, az univerzum hatalmas szelleme közös dicséretének helyei. Ezek a gyülekezőhelyek szükségesek maradnak. A többi meglehetősen felesleges.(EvD)
Az ecuadori Moricz(a kiemelés tőlem ered. Kerekes Tamás)
Mit sem tudtam még Móriczról, Dél-Amerika magyarajkú indiánjairól, s az Andok gyomrában rejtőző titkos barlangrendszerről, amikor meghívást kaptam Ekvádorba.
2004. februárjában Indiában tartottam előadást a Vallások Világközössége által szervezett Human Integration konferencián, ott hallották szónoklatomat s zenémet a százezres hallgatóság között ekvádori testvérlelkek.
Az életreszóló barátság már az első pillanatban adott volt, mikor pár nappal később szembetalálkoztunk a lépcsőfeljárón: az egyik indián hölgyet támogatták, mert elesett, s kibicsaklott a bokája. Ősmagyar csontkovács vénám révén azonnal felajánlottam segítségemet, helyretettem a kificamodott lábat, s hozzá a gerinccsigolyáit is, miközben spanyolul énekeltem a dalaimból néhányat. Mikor hetekkel később kikísértem őket a reptérre, már határozottan éreztem, hogy valami rejtélyes rokonság lehet közöttünk. Később hallottam csak hírét Móricz megdöbbentő felfedezéseinek a magyarul beszélő indiánokról, ami mélyen megérintett, s egybecsengett a magyar nyelv vizsgálata terén szerzett felismeréseimmel, miszerint nyelvünk megőrizte az egy ősnyelv belső logikáját.
Megérkezés
Egy évvel később, 2005. tavaszán jutottam hozzá, hogy eleget tegyek a kedves meghívásnak. Április elején repültem Guayaquilbe, ahol nagy-nagy szeretettel vártak. Minden szabadkozásom ellenére a Hiltonban szállásoltak el s másnap hajóval egy kis csendes-óceáni szigetre vittek. Rettentő fáradt voltam, mivel az utóbbi hetekben szemhunyásnyit sem aludtam - az Üzenet Földanyától c. lemezem felvételén dolgoztam éjjel-nappal, valamint a szokásos tavaszi Földanya Dalfesztivál szervezése emésztette fel időmet az utazás előtt.
Érkezésemkor éppen kormánypuccs volt Ekvádorban, a népnek elege lett a hazug vezetőkből, lezártak minden utat az egész országban, s addig nem oldották fel a blokádot, míg a diktatórikus kormány le nem mondott. Ezt Jambeli szigetén vártuk ki, három napig a Csendes-óceán hullámainak suttogó énekét hallgatva...
Majd tengerre szálltunk a naplementében, s szárazföldet érve nekivágtunk a hosszú útnak. Dzsippünket egyszer állította meg egy fegyveres csoport, kiszállítottak, átvizsgálták a jármûvet, kötözködtek kicsit, de aztán nagy nehezen végül utunkra engedtek. Éjfél után érkeztünk volna meg éppen Cuencába, mikor egy hosszú, hegyi szerpentin végén egy keresztbeállított busz zárta el az utat. A kormány ugyan ígéretet tett előző nap, amit aztán nem tartott be, s a harcias nép (tanulhatnánk tőlük...) ismét lezárta az ország útjait. Kénytelenek voltunk járhatatlan hegyi utakon próbálkozni az éjszakában, míg aztán nem kis kalandok árán végre elértünk egy hegyi indián falut, mely közelében barátaimnak volt egy takaros kis farmja. A falu neve Tarqui (Tárki), melyről nekem az erdélyi Tarkő jutott eszembe, mely Balánbánya fölött található...
Ott éjszakáztunk, s csak másnap délben jutottunk be Cuenca városába, melynek lakói mind a mai napig "mórlakóknak" nevezik magukat. Ugyan nem tudják már az okát, de így szállt nemzedékről-nemzedékre a szokás: nem azt mondják, hogy cuencai, hanem mórlakó...
Ez a gyönyörű város egyébként Ekvádor művészeti központja, fellegvára - egészen más beállítottságú emberek lakják, mint az ország más vidékeit. A helyi szlengből csak egy példát hadd villantsak meg: ha folyóügy szüksége lepi meg őket, nem spanyolul kérdik, hol a toalett, hanem magyarul mondják, "pisir".
A hivatalos feljegyzések szerint 17 féle (egymástól különböző) népcsoport alkotja az ország lakosságát, szembeötlő eltérések vannak köztük. Népviseletük, hagyományaik, népművészetük, zenei világuk némelyiküknek a magyar-székely motívumokat idézi. Sajnos, ősi nyelvüket már nem beszélik (mely Móricz tapasztalatai szerint gyakorlatilag szinte teljesen megegyezik a magyarral), a spanyol az általánosan beszélt hivatalos nyelv, mellette vidéken - főleg falvakban, hegyi közösségekben - a kecsuát használják még (az inka hódítók által behozott nyelv), bár inkább csak az öregek, a fiatalság jobbára kólát iszik és imádja Amerikát. Egyébként jópár éve az USA dollár lett a hivatalos fizetőeszköz, a helyi nemzeti valuta megszûnt, s azóta az ország gazdaságilag hanyatlik, a lakosság egyre rosszabbul él.
Másik szembeötlő párhuzam az ekvádori és a magyar nép között, hogy ők is átéltek egy trianont: '95-ben Kolumbia és Peru elfoglalta az ország igen tekintélyes részét - az erősebb jogán... Az óceánparton pedig az amerikai hadsereg sajátított ki egy várost, a kormány meg erdőket vágatott ki, főleg egy bizonyos fafajtát, így óriási területek sivatagosodtak el. Indián testvérek azt a különleges, szárazságot tűrő fafajtát az emberhez hasonlítják...
Nagy küzdelem folyt a lakosság és a kormány között a kőolajvezeték megépítése miatt is. Többen még börtönbe is kerültek, amiért megkísérelték útját állni az esztelen erdőirtásnak.
A mondavilág területéről egy érdekesség: a székely nép mindmáig hazavárja Csaba királyfit, Atilla nagykirály fiát, aki az őshazába indult el a népemlékezet szerint...
...az indiánoknál pedig fennmaradt egy történet a távoli földrészről hajón érkezett törzsfőnökről, akinek neve: Csaba Kinga (királyfi). Ott élt köztük, bíztatva, lelkesítve őket élete példájával, majd idővel szeretett volna visszahajózni szülőföldjére, de közben eljárt fölötte az idő...
A természettel harmóniában élő nép jól ismerte az óceán áramlatait, melyek segítségével a beavatottak számára könnyű kis hajókkal is járható volt a tenger. Móricz 1970-ben bebizonyította, hogy kis balsafa tutajjal elérhető Ekvádorból akár Ausztrália is.
Tevékenységeim, szerepléseim
A következő hetem médiaszereplésekkel telt, TV és rádióműsorokban léptem fel, s megnyitottuk csontkovács rendelőmet is. Április 20-án koncertet adtam az Azuay-i filmfesztiválon. A helyi katolikus egyetem vezetőségét oly mélyen megérintette műsorom, hogy felkértek: az egyetemen is tartsak előadást. Másnap tanítás helyett a rendezvényterembe hívták az összes egyetemistát, ahol zenés oktatást tartottam békéről, lelki kiteljesedésről, s beleszőttem némi ősmagyar történelmet is...A program után a rektor kitüntetést adott át, s kinevezett az egyetem tiszteletbeli professzorává.
Azogues (Asszógesz) - saját megfejtésem szerint: AZ EGÉSZ SZÓ városa - különös hely, a Móricz által említett canari (kanyári) indiánok fővárosa. Székely népviselethez hasonló ruhákban járnak a helybéliek, teljesen elvegyültem köztük Erdélyországban varratott ingemben. Az öreg indiánok nagyon zárkózottak voltak, s mikor meglátták a videókamerát, pánikszerûen menekültek... Kísérőmmel napokig jártuk a környéket, filmet forgattunk a helyi indián hangszerekről, s többek közt egy nap Csorba nevű faluba is ellátogattunk. A canari indiánok színe: piros-fehér-zöld. Nagyon boldogtalannak, meggyötörtnek, reményvesztettnek láttam őket, mint akik már teljesen belefásultak az élet nyomorúságos küzdelmébe. A helyi rádió hullámain keresztül igyekeztem bíztatást, lelkesítést küldeni nekik.
Ápr. 27-én Cuencában, a "mórok városában" adtam koncertet.
28-án pedig Quitóban szerveztek békekonferenciát a tiszteletemre. Ott is elmondtam Móricz tézisét, miszerint Quito ősi neve, Kitus (Kítusz) a magyar KétÕs szó átirata. (Két ős, úgy akárcsak Hunor és Magyar...)
Pár napot töltöttem csak a fővárosban, az ottani lakosokkal valahogy nem sikerült közös hangot találni. A kapzsiság szelleme ült rajtuk, csak egy dolog érdekelte őket, hogy juthatnak minél könnyebben pénzhez. Még a békekonferencia szervezői is becsaptak, nem kis anyagi terhet téve ezzel szerény költségvetésünkre. Rossz szájízzel folytattuk utunkat hűséges kísérőmmel, a hercegnővel Santo Domingóba, ahol a colorados indiánok leszármazottai élnek, Móricz velük magyarul beszélt a 60-as években.
Az út egy dzsungeles szakaszán baleset miatt hosszan vesztegeltünk, míg egy szerencsétlenül járt buszt kiemeltek a szakadékból. Így éjjel érkeztünk meg Santo Domingóba, s elég volt egy órácskát sétálni vegetáriánus vacsora után kutatva (Quitóban éhenmaradtunk), lesújtó állapotokról szereztünk tapasztalatokat.
A kanyárikhoz képest az elkeseredettség még romlottsággal, züllöttséggel is párosult, ezt igen szomorú volt látnom lelki emberként. Másnap délelőtt még megpróbáltunk tárgyalóképes emberre akadni a kavargó-hangoskodó-bűzlő tömegben, összeszedtem minden lelkesedésemet, hogy az ősmagyar testvért meglássam bennük, de délutánra annyira elegem lett a cigarettafüstből és a mentális szmogból, szinte tapintható volt az indulatok kavargó felhője, hát felszedtük a sátorfánkat. Kijelentkeztünk a hotelból, s dzsippünkkel nekivágtunk a dzsungelnek. Néhány órás zötykölődés után egy kis indián kolóniára leltünk, egy harcidíszbe festett férfi 4 dollárt kért, hogy bemutatná ősi kultúrájukat. Filmre is vettem a néhány kunyhót, a kolorádó nyelvet viszont már elfelejtették...
Egy idős bennszülött asszonnyal csevegtünk az időjárásról, majd a nyelvről - miközben zsebből filmeztem. Sok eredménye nem volt, előkerült viszont egy indián fiú, aki a cayapas törzs leszármazottjaként lett bemutatva. Mivel Móricz is említette a kajapákat, hagytuk az asszonyt s a fiút környékeztük meg. Sajnos, csak szavakat tudott, nem beszélte összefüggően a nyelvet. Visszaültünk a terepjáróba, majd a dzsungelben egy szikár öregasszonyt hozott utunkba a sors. Megálltam, s elindítottam a hanyagul ölembe dobott kamerát, miközben kísérőm őt is a kolorádó és kajapa nyelvről faggatta. Hasonló szavakat mondott, mint a fiú, de egész mondatra őt sem sikerült rábírnunk. Továbbtessékeltem Grand Cheerokenkat a rettenetes földúton, már majd' kiértünk a rengetegből, mikor két terepjáróban japánok jöttek szembe. Útbaigazítást kértek, váltottunk is pár mondatot, sajnos később kapcsoltunk csak, hogy valószínû ugyanazon okból vannak ott, mint mi, s beszélni kellett volna velük (másokat is érdekel a rejtély)... Akkor viszont már az országúton száguldottunk az óceán felé. Útközben készítettem néhány képet.
San Joseban
Egyébként rengeteg külföldi telepedett le Ekvádor-szerte, szinte a világ minden tájáról... (ez is hasonló vonás, rendkívül vendégszeretőek, akárcsak mi magyarok)
Éjszaka érkeztünk San Joséba, ahol közvetlen az óceánparton egy bambuszból épített luxusvilla barátságos kényelmében lazíthattam pár napot, hódolva egyik kedvenc időtöltésemnek, az úszásnak. Az épület ősmagyar jurtára emlékeztetett, szerkezete akárcsak egy Makovecz-féle fatemplomé, mindez egy gyönyörû pálmaliget közepén, melynek végében a Csendes-óceán hullámzott ...
Sörreklám hindi ízzel, amerikai stílusban
Május 4-én Guyaquilbe autóztunk, de mivel blokád alatt volt útközben egy egész megye, többórás kerülőre kényszerültünk a sivatagon keresztül. Így már javában délután volt, mire bejutottunk a levéltárba, ahol Móricz anyagai után kutattunk. A közel 40 éves újságcikkeket gondosan lefilmeztem. Milyen furcsa, hogy pár évtized alatt teljes feledésbe merült az akkor igen nagy érdeklődést kiváltó magyar-téma...
Még aznap este Machalába kellett érnünk, ahol koncertem volt. Többórás ámokfutás következett, a dzsipp éhesen falta a mérföldeket, lóhalálban előztünk ha lehetett ha nem, vezetés közben öltöztem át... Egy órás késéssel vágtattunk be a városba, ahol még a kultúrházat is meg kellett találni. Akkor derült ki, hogy a koncertem nem ott, hanem még távolabb, Porto Bolivarban lesz. Nagy szerencsével egyből megtaláltuk a helyet, egy teleüveg terem bent az óceánon, minden oldalról a vízre néztek hatalmas üvegfalai. Spanyol, angol és magyar nyelven adott mûsorral igyekeztem a türelmetlen hallgatóságot kárpótolni a hosszas várakozásért
Újságcikkek Móricz felfedezéseiről
A következő nap visszaút Cuencába, ahol a betegeimmel foglalkoztam néhány napot. Majd ismét Quitóba vezérelt a sors, ahol egy rövid, de igen fontos találkozásban volt részem. A minisztériumban tárgyaltunk, hivatalos ügyeket intéztünk egész nap, majd este fáradtan beültünk egy pizzériába. Megrendeltük a vegetáriánus vacsorát, mikor a belső hangom szólt, hogy most azonnal menjünk onnan. Vendéglátóm, a Tarqui-i hercegnő meglepve jött utánam, de nem tudtam megmagyarázni, miért kellett hirtelen felállnunk az asztaltól... egy perc sem telt bele, mikor az út túloldalán rámutatott egy határozott, méltóságteljes léptekkel igyekvő indiánra: svár! - mondta izgatottan - ő kell ismerje Móriczot, a barlang térségéből való!
Különös ruhája volt a fiatalembernek, fejdísze is egyedi, s rendkívüli, tiszteletetparancsoló méltóság áradt belőle.
- Senor! Senor! - kiáltott oda neki, de az befordult egy hotelhez. Futva értük utol a bejáratnál. - Senor, kérem, várjon egy percre...!!! ez az úr itt Csaba Labant Magyarhonból, ő a béke utazó nagykövete és senor Juan Móricz nyomán keresi az ősnyelvet még ismerő indiánokat...
A meglepett indián méltóságteljes tekintettel visszafordult, kezet ráztunk, mondta rettentően siet, látogassuk meg valamikor otthonában, ő 4 falu törzsfőnöke. Szívesen vendégül lát, s ott majd beszélgethetünk. (Erre sajnos eleddig még nem tudtam sort keríteni. De legközelebb első utam hozzá vezet.)
A következő héten csontkovács szemináriumot tartottam Cuencában. A tanfolyamon részt vett egy minisztériumi vezető is, aki aztán beajánlott az oktatási miniszterhez, s felkértek, hogy a minisztérium dolgozóinak is tartsak továbbképzést. Erre június 3-án délelőtt került sor, aznap délután még a rendelőben csontkovácsoltam, este pedig éjszakába nyúló Földanya koncertet adtunk a Pacarinában dél-amerikai zenészcsillagokkal. Felejthetetlen élmény volt. A chilei indián zenészek úgy kísérték dalaimat ősi hangszereiken, mintha egész életükben ezt gyakorolták volna. (Videófilm is készült erről a csodás estről, mely DVD-n megrendelhető alapítványunknál.)
Móricz titkai
Másnap Guyaquilbe utaztam, ahol egy kutatóval tanácskoztunk egész nap. Õ már járt a rejtélyes barlangrendszerben, amit Móricz a Táltosok barlangjának nevezett el. Filmeket is mutatott Móriczról, s másolatokat a barlangban talált aranylemezekről.
Elmondta, milyen kemény harcok folynak mind a mai napig a barlang miatt, a legkülönbözőbb kutatócsoportok szeretnének bejutni az alsóbb szintekre. Felvételeket mutatott az expedícióról, megnéztem az indiánok tanúvallomását, melyben elmondták, hogy egy napon géppisztolyos, angolul beszélő katonák jöttek helikopterekkel, s hatalmas ládákban elhordták az évszázadokon keresztül gondosan őrzött kultúrkincseket, aranylemezeket, melyeken az emberiség valódi történelme volt rögzítve, még e civilizációnak nevezett romlás előtti időkből. Láttam Móriczot beszélni a képernyőn, ahogy elmesélte miként csapta be őt a világhírû író, Erich von Daniken, aki felhasználva az ő fotóit könyvet írt a barlangról, manipulált képet közölve le, melyen ő (Móricz) és Daniken a barlang bejáratánál vannak együtt, azonban - hangsúlyozta Móricz - Danikan soha életében nem járt ott, s a fotók montírozott képek, az eredetiket tőle lopta el a nagy nevû író.
Döbbenetes felvételt láttam egy 7 méter magas emberi csontvázról, én pedig elmeséltem nekik, hogy a magyar mondavilág szerves részét képezik az óriások, Erdélyben is sok legenda maradt fenn róluk. Másnap visszasiettem Cuencába, ahol minisztériumi felkérésre tananyagot állítottam össze egészséges életmódról, relaxációról, spirituális gyakorlatokról, amit aztán pedagógusoknak, orvosoknak, pszichológusoknak szeretnék, hogy oktassak. A mû elkészült folyamatos éjt-nappallá tévő csoportmunkával, a miniszteri engedélyt is megadták az oktatáshoz, a sors iróniája, hogy az emberfeletti munkával és lelkesedéssel felépített projektemet épp egy kanadai-magyar hölgy fúrta meg álnok módon. Ezzel nemcsak békemissziónkat de a további kutatást is megnehezítve, lévén az én sokrétû munkámból, s vendéglátóim áldozatos adományaiból finanszíroztunk minden költséget. Így viszont haza kellett jöjjek.
Végül még, összeköttetéseim révén eljutottam egy titkos helyre, ahol páncélszekrényben szigorúan bizalmas fotókat őriznek az aranylemezekről. Bár egy kormányember intézte nekem ezt a lehetőséget, de azt nyomatékosan értésemre adta, hogy hivatalosan nem tud(hat)nak semmit...
Tanulságok
Rendkívül szerencsés helyzetben vagyunk mi, kárpát-medencei magyarok, hogy bár történelmünket alaposan megcsonkolták, identitászavarba kényszerítettek a finnugorizmussal, gazdaságilag, erkölcsileg padlóra tették nemzetünket, de van egy mindennél többet érő kincsünk: az édes anyanyelvünk! Még így, aláásva is erősek a gyökereink és táplálnak bennünket, ha az igaz ösvényen igyekszünk az örök cél felé.
A hozzánk ellenségesen viszonyuló világgal legyünk megértőek, szeretettel kell felülmúlnunk az ő vélt érdekeik motiválta álnok harcot. Ne ellenségként, hanem testvérként gondoljunk rájuk, hisz az idősebb, bölcsebb testvér akkor is kell szeresse öccseit, ha azok bántják őt. A történések mögött ne a felszínes indítékokat nézzük, hanem lássunk a dolgok mélyére, s azonmód felismerjük, hogy mindent az időtlen bölcsesség irányít.
Ha tiszta a lelkünk, akkor meghalljuk az események tanító üzeneteit, s egyre mélyebb alázat és megilletődöttség önti el szívünket az élet határtalan kegyének jelenlétét tapasztalva meg... A lelki fejlődésünknek van alárendelve minden, s ha befelé figyelünk, azzal elejét vehetjük rengeteg fájdalmas eseménynek. Ha önként tanulunk, azaz engedjük, hogy felszínre jöjjön bennünk ez elsüllyedt ősi bölcsesség, akkor olyan áldás kíséri éltünket, amiről még csak nem is álmodánk. E földi világ múlandó és látszólagos, akár egy röpke álom. Az örök értékekhez igazítsuk tetteinket, szavainkat, érzelmeinket-gondolatainkat - s világunk akkor örökké s kerekké válik.
Gyatra másolat az egyik aranylemezről, egy kisebb vagyonért vásárolta barátom Nekeresdországból. Nem lehet tudni, mennyire hiteles, de szemmel láthatóan silányabb, igénytelenebb a kivitelezése, mint azoké, amikről később a titkosszolgálatnál fotókat láttam. Ami azért világos, hogy a Nap uralja a képet, mondhatni egy Nap-embert ábrázol, (Nap fiai, magyarok!)
Ne higgyük, hogy a világ globalista vezetői rosszak, egyfajta kényszerpályán vannak, akiket az önzés, a hatalomvágy, a kapzsiság vak szelleme irányít. Az erőt hozzá mi adjuk mindnyájan a lustaságunkkal, a félelmeinkkel, kétségeinkkel, aggodalmainkkal, tudatalatti és tudatos gyengeségeinkkel. Váljunk a derû és a bizalom mestereivé, állítsuk életünket az igaz szeretet szolgálatába. Így leszünk képessé beteljesíteni földi küldetésünket, melynek végső célja maga az Ég.
Gyatra másolat az egyik aranylemezről, egy kisebb vagyonért vásárolta barátom Nekeresdországból. Nem lehet tudni, mennyire hiteles, de szemmel láthatóan silányabb, igénytelenebb a kivitelezése, mint azoké, amikről később a titkosszolgálatnál fotókat láttam. Ami azért világos, hogy a Nap uralja a képet, mondhatni egy Nap-embert ábrázol, (Nap fiai, magyarok!)
Ez jut eszembe Móriczról, s a távoli őseink által készített, majd évezredeken keresztül gondosan őrzött aranylemezekről. Ezt jelenti számomra magyarnak lenni, s ez jelenti nekem az igazi gazdagságot.
Kívánom és teljes szívemből imádkozom érte, hogy őseink nyomán fedezzük fel mind a benső Valóságot - mely nem statikus, hanem áramló természetű - s szolgáljunk szelíd, lelkesítő példával az emberség, s a kihívások nehéz arénájában. Vezessük ki életünket a vágyak, elvárások kötelékéből a bizalom nyílt kék tengerére, s ezzel a benső utazással segíthetjük elő, hogy a világ is kiszabaduljon végre a gonoszság és kapzsiság bűvköréből - s akkor bolygónk a szeretet és béke paradicsomi otthonává válik. Nap gyermekei, előre! Múltunk megismerése által nyerhetünk csak jövőt.
Kelt, 2006. július 24. Labant Csaba
Ki volt Móricz János?
Az ecuadori író?
1. Az első hírek
1965. szeptember 12-én Ecuador legnagyobb lapja, a quitói ,,El Comercio" első oldalán hozott rendkívüli beszámolót Móricz Jánosnak Ecuador területén végzett kutatásairól. Ebből a terjedelmes cikkből értesülünk első ízben arról, hogy a spanyol hódoltságot megelőző időben az ott élő törzsek közül a Puruha-Canari és a perui Puruha-Mochica törzsek nyelve ó-magyar nyelv volt. Móricznak J. Jijon y Caamano ,,El Equador Interadino y Occidental" című műve alapján végzett nyelvészeti összehasonlító munkája adta ezt az első rendkívüli eredményt.
1965. október 25-én a ,,Frankfurter Allgemeine Zeitung" közli Buenos-Airesi munkatársának beszélgetését Móriczcal, amelyben megjegyzi, hogy ez a felfedezés forradalmasítani fogja az összes eddigi ősi tételeket.
1965. december 17-én Móricz Limában (Peru) kijelentette a nemzetközi sajtó képviseli előtt, hogy egy magyar paraszt jobb nyelvészeti munkát végezhetett volna, mint az a sok nemzetközi tekintély, aki a az amerikai ősnyelveket felkutatta és osztályozta, mert a Cayapas törzs nyelve, amelyet a Chibcha nyelvek közé soroltak, éppen olyan magyar nyelv, mint a Poruha, Canari és a perui Purucha-Mochica nyelv, amely a Mochica nyelvcsoportba lett besorolva. Ezt a hírt az United Press hírszolgálati iroda röpítette fel és számtalan lap közölte.
1966. július 23-án a guyaquili ,,El Telegrafe" vezércikket írt, melyben leszögezi, hogy Móricz kutatásai kimutatták, hogy az ecuadori nép Európába szakadt testvérei a magyarok. Ezért - bár az ecuadori futballcsapat nem jutott Londonig a világbajnokságon - mégis képviselve van magyar testvéreinek kitűnő csapata által. Az Európába szakadt magyar testvéreink azok, akik mint annyiszor, most is meg fogják mutatni, hogy milyen hősi küzdelemre képesek a mi hajdani őspuhuráink, éppen ezért ,,elutasítjuk a kéretlen brazil képviseletet, mert minket a legtisztább és legősibb testvéreink képviselnek a londoni világbajnokságon: a magyarok" - írja a lap.
1966. augusztus 7-én az ,,El Telegrafe" teljes oldalt szentel Móricz felfedezéseinek. Ebből a rendkívüli interjúból arról értesülhettünk, hogy a Kara törzs, amely a róla elnevezett Kara-öbölbe (Bahia de Caracuez) a VIII. század vége felé érkezett, azonos a magyar, Királyi Szkíta Kara törzzsel, amely Indián keresztül vándorolva, majd hajózva visszatért az őshazába, a jelenlegi Ecuadorba. Kiderült a cikk folyamán az is, hogy az ecuadori őskutatás, mely a Kara törzs érkezésével, Juan de Valesco óta nagyon sokat foglalkozott, igazoltnak látja ennek a kitűnő jezsuita történésznek, a Quitói Királyságról írott könyvét, amelyben többek között azt írja, hogy az ,,ó" hangot a hajdani királyság területén csak a Kara törzs megérkezése hozta magával, mert előtte e hang helyett az ,,u" hangot használták. Ezért Juan de Valesco azt ajánlja, hogy be kell utazni az egész világot és megkeresni azt a népet, amelynél az ,,ó" helyett még mindig az ,,u"-t használják, mert azok a Quitói Királyság lakóinak testvérei. (Juan de Valesco /1727-1792/: Historia del reino de Quito-Equador. 1946)
A spanyolok megérkezésekor a Kara-öböl közelében lévő Mánta városkának a neve Jokay volt és csak a spanyolok változtatták Mántára. Ugyancsak itt tisztázza Móricz, hogy az első quitói zsinat, Fray Louis Lopez de Solis püspök elnöklete alatt 1593-ban, olyan határozatokat hozott, hogy a katekizmust és a gyónási imákat le kell fordítani a püspökség területén élő népek nyelvére, mert ezek nem használják sem az Aymara nyelvet, sem az inkák általános nyelvét, a Kechuát. A megfelelő fordításokat a spanyol papok elvégezték, de azokon a nyelveken, azaz tájszólásokon sohasem tanították a keresztény tanokat, mert azok a nyelvek, azaz tájszólások mind magyarok voltak. Miután erről a Spanyol Korona értesült, megindult a legkegyetlenebb nyelvcsere végrehajtása.
Don Pedro de
la Gasca spanyol hódítót a spanyol udvar megbízta, hogy részletesen számoljon be a Habsburg uralkodónak, arról a népről és nyelvről, amelyet a spanyolok itt találtak. Ezt meg is tette, így tehát mind a spanyolok, mind az osztrák Ferdinánd császár tökéletesen tisztában voltak azzal, hogy nem egy új földrészt, hanem a magyarság őshazáját találta meg Kolumbusz.
2. Megjelennek a hamisítók
Amikor Móricz János, 1966-ban, hogy kutatásait folytassa, visszatért Ecuadorba, arról értesült, hogy időközben a románok, akik tudomást szereztek a magyar-ecuadori rokonság felfedezéséről, több ecuadori tudóst és újságírót meghívtak Erdélybe, ahol hosszú hónapokon át nyaraltatták őket, persze minden költségüket megtérítve, átvállalva. Hogy miért kellett a románoknak meghívni az ecuadori Akadémia tagjait, akkor vált világossá, amikor az egyik tudós cikkében, amelyet Erdélyből küldött
- és az El Telegrafe leközölt - jelezte, hogy az erdélyi nép szokásai, népviselete stb. azonosak az ecuadori népével, vagyis itt nyilvánvaló rokonságról van szó: a román és az ecuadori nép rokonságáról.
Bár Móricznak sikerült ezt az újabb román hazugságot semlegesítenie, mégis figyelmeztet, hogy míg a magyarság fel sem ocsúdott az első meglepetéséből, a románok már javában dolgoztak az újabb történelemhamisításon.
3. Ébredj, magyar nép!
1966. augusztus 19-én az El Telegrafe közölte Jorge E. Blinkorn megrázó cikkét, amely ,,Hamupipőke az őstörténetben" címmel jelent meg. E cikkben a szerző megírja, hogy magukat civilizáltnak nevező emberek kezei által lett a hajdani ragyogó őskultúra tönkretéve, kirabolva. Ahol hajdan a magas kultúrájú nép várai és kegyhelyei ragyogtak a Nap első sugarának fényében, ott ma üszök és rom mered ránk, mint örök vádja az időnek, amely letörölhetetlenül mutatja az ide berontó vad spanyol hordáknak, mint ennek a barbárságnak a vak tetteit.
Legyen vége a sötét kornak - folytatja - és akiből a ,,tudósok" a történelem Hamupipőkéjét csinálták, az a világtörténelem legnagyobb kultúrahordozó népe volt és fénye beragyogta a az egész világot. Cikkét azzal fejezi be: Ébredj, szép alvó! Te nem vagy Hamupipőke! Ébredj és mutasd meg magad a népek előtt olyannak, amilyen valójában vagy: ragyogó tündér, kinek fénye ősidők óta beragyogta a világot kultúrájával! Ébredj, Ecuador történelme! Ébredj magyar nép!
1966. augusztus 26-án a quitói El Comercio közli Móricz kutatásainak újabb eredményeit. Ebből a cikkből tudjuk meg, hogy a jelenlegi Ecuador területén a világ legmagasabb tűzhányója létezett, amelynek a neve Capac-Urcu volt és az őslakosság a Hegyek Atyjának nevezte, ami jelentésben is megfelel az APA-ÚR-KO~-nek. A spanyolok változtatták meg a nevét El Nevada del Altal-ra, ugyanúgy, mint sok más ősi magyar nevét ennek az országnak.
Ugyanitt adja meg Móricz Quito és Guayaquil neveinek jelentését. Quito régi formája KIT-US. Így hívták a legrégibb őskorba visszanyúló királyságot is. KIT-US Két ős-t jelent, azaz Quito városa még ma is híven őrzi a magyarság KÉT-O~S atyjának, Góg és Magógnak (Nimród) emlékét.
Eredetileg nem Guayaquil, hanem Uaya volt a jelenlegi nagy kikötőváros neve. Az ,,U" ,,Ó"-t jelent, azaz régit, míg az ,,AYA" = Anya. Ugyanezen jelentéssel bírnak ezek a szavak egyébként több olyan törzsnél, amelyek megtartották régi magyar nyelvüket és ma is a hajdani KÉT-O~S királyság területén élnek, Ecuadorban.
Ebben a cikkben Móricz felszólítja az angolszász kutatókat, hogy mint a tiszta tudomány pártatlan műveli, jól tennék, ha tisztáznák, hogy miként került a nyelvükbe és mely nép közvetítésével a KING szó, amellyel mindenkori uralkodójukat nevezik. Ez a szó ugyanis ősidők óta létezik Amerikában ugyanazzal a fogalommal, ahol mindenkor KINGA-ként ejtették és csak a spanyolok erőszakos fordítása eredményezte az INKA vagy INGA szavakat. Ennek a cikknek óriási visszhangja volt mind a tudományos körökben, mind a nép között.
1966. szeptember 12-én a quitói El Comercio rendkívüli interjút közölt. Móricz ebben a Csaba legendát írja le és megemlékezik arról, hogy CHABU vagy CSABA visszatért Nagy-Szkítiába: Amerikába. Rámutat arra, hogy Csabát Chan-Chan-ban, Észak-Peru híres városában temették el, ahol aggkorában halt meg. Egyben tisztázza, hogy a magyar mitológiában ismert ,,Kán Opoz híres hajós", azonos Thor Heyerdahl által Kon-Tiki-nek nevezett mitológiai személlyel, akit a magyar mese és mondavilág még azokból az időkből őrzött meg, amikor a magyarság Kán Opoz vezetésével jajóra szállva áthajózott az Óperenciás tengeren (Csendes-óceán), hogy mint ,,az utolsók, akik Szkítiából jöttek", megérkezzenek a Kárpát-medencébe.
Ez a cikk olyan nagy hatást váltott ki, hogy még aznap délután egy franciskánus szerzetes felkereste Móriczot és közölte vele, hogy délben a rendfőnök felhívta a szerzeteseket, hogy erről a cikkről, valamint Móricz felfedezéseiről ne beszéljenek, mert mindez sérti a spanyolok ecuadori érdekeit. Később kiderült, hogy más rendeknél is hasonló tilalom hangzott el. Az említett szerzetes a legnagyobb felháborodásának adott kifejezést, mert így meggátolják őket abban, hogy az őskutatásból kivehessék a részüket. A szerzetes őslakos volt!
4. Rövid hírek
1966-ban az ecuadori Akadémia, mely több történészt bízott meg Ecuador történetének megírásával, a megbízást felfüggesztette, miután meggyőződött Móricz állításainak helyességéről. A történész csoportból kitűnt Guillermo Segarra, aki már magyarul is tanult és rendkívüli odaadással végezte az őshaza kutatását. Vele történt meg, hogy amikor még nem volt magyar szótára, felkereste Móriczot, hogy tisztázza vele az AZUNY tartományban sűrűn elforduló BALIN és BALHUG neveket, vajon az ősmagyar nevek közé kell-e sorolni ezeket. Móricz nagy örömmel közölte vele, hogy ezek a BÁLINT és a BALOGH családnevek megfelelői.
Az Instituto de Antropologia y Geografia del Ecuador (Ecuadori Antropológiai és Földrajzi Intézet) ugyancsak arra a megállapításra jutott, hogy a spanyolok önkénye által kiirtott ősnyelv a magyar volt. Az intézet szaklapját, amely a ,,Llacta" néven jelenik meg, azért nevezték el így, mert a szó az ősnyelven ,,lakhelyet" jelent, tehát az újságot mai nyelvünkön ,,LAKTA"-nak nevezhetnénk.
Cuenca városa, amely a hajdani, híres MÓR helyén épült, Ecuador legelőkelőbb városa. Magas kultúréletükre büszkék Cuenca lakói. Az őslakosság azonban ma is egyszerűen MORLCOS-nak nevezi magát, azaz MÓRLAKÓ-nak, azaz móri lakosnak.
5. Rejtélyes, magyar nyelvű törzsek
A Saraguro törzs - mely bár szerepel krónikáinkban, ennek ellenére mégsem található meg teljes bizonyossággal a Kárpát-medencében - ma is nagycsaládként éli életét Ecuadorban.
A Santo Domingo de les Colorados közelében élő ,,vörös indiánok" nyelve ősmagyar volt, amelyet ma is beszélnek.
A kolumbiai határ közelében, a Santiago folyó felső folyásánál, az Onzole és Cayapas folyók közén élő ,,cayapas" törzs nyelve szintén ősmagyar nyelv, amit ma is beszélnek.
A Keleti Kordillerákon túli ősrengetegben (Amazonia) lakó törzsek is megtartották ősmagyar nyelvüket, bár a spanyol hódítók önkénye elől menekülve le kellett mondaniuk sok kultúrvívmányukról, hogy függetlenségüket megőrizhessék.
Nagyon könnyű lesz megállapítani a magyarországi törzsek és nagycsaládok eredetét, mivel bölcs előrelátással úgy válogatták össze az áttelepítendő családokat, hogy minden egyes családnak csak egy részét vitték át, hogy az őshazában a családfa ki ne vesszen.
Móricz sohasem használja a ,,hungaro" kifejezést, ami spanyolul magyart jelent, mindenkor magyarnak írja és mondja. Ez úgy belevésődött az ecuadoriakba, hogy egy alkalommal két úr kereste fel, hogy eldöntse a köztük felmerült vitát. ,,Kérem - mondta az egyik - képzelje el, hogy ez az úr azt meri állítani, hogy a hungarok azonosak a magyarokkal. Még több sem kellene, hogy a hungarokat, a világ legnagyobb népével, a magyarral összekeverjék! Tessék csak elképzelni!" ,,Kérem - szólt a másik - én nem állítottam azt, hogy azonosak, mert ez képtelenség. Én csak azt mondtam, hogy úgy tudom, valami közük mégis csak van a hungaroknak és a magyaroknak egymáshoz."
6. A KÉT-ŐS királyság népéhez
Amikor 1966. augusztusában a quitói rádió hullámain Móricz beszédet intézett a KÉT-ŐS királyság népéhez, kérte az ősi föld népét, hogy ne haragudjék a magyarságra, hogy ilyen sokáig nem tért vissza az őshazába, ,,de higgyétek el - mondta -, hogy ugyanúgy, mint Ti, édes testvéreim, mi is nagyon sokat szenvedtünk a Habsburgok vére terrorja alatt. Ma már tudom, hogy ti mireánk vártatok és helyettünk a spanyol hódítók önkénye jött. Az átvészelt sötét évszázadok elmosták az ide, az őshazába vezető utat, de lélekben mindig és mindenütt titeket kerestünk."
Quito város kultúrigazgatója a megindultságtól fátyolozott hangon vette át a szót és a rádió személyzete könnyes szemmel hallgatta hosszú méltatását. Amikor Móricz távozni akart, akkor vette észre, hogy az adás közben tömeg gyűlt össze és mindenki tudni akarta, hogy vannak-e rokonai és hol élnek.
Napokkal később Móriczot egy rögtönzött bizottság kereste fel, amely a rádió személyzetéből tevődött össze és arról értesítette, hogy a spanyolok kérték a kormányt, hogy Móricz többet ne beszélhessen a néphez. A kis bizottság pedig azért jött, hogy felkérjék, hogy megint a rádión keresztül intézzen Móricz lelkesítő szózatot, mert ők tovább már nem tűrik a spanyolok önkényét. Móricz ennek a lelkes kis csoportnak nehezen tudta megmagyarázni, hogy még nem érkezett el az idő arra, hogy ezt megtehesse.
7. A konkvisztádorok utódai
Móriczot később egy napon, egy nagyon előkelő és dúsgazdag konkvisztádor (hódító) utód, tárgyalásra hívta meg. A tárgyalásuk három napon át tartott. Ez idő alatt Móricz csak arra szorítkozott, hogy őt, kutatásaiban csak a tiszta tudomány érdekli. A spanyol konkvisztádorok, ma már nagyon előkelő, utódját végül is elhagyta a türelme, és azt mondta, nem tudja elképzelni, hogy a magyarság egyszerűen lemondjon őseinek földjéről.
,,Egyébként Ön jól tudja - mondta -, hogy Ázsiában számtalan nép testvére a magyarnak és azt is tudja, hogy ez mit jelent!" Móricz ellenvetésére, hogy őt tisztán a tudományos kérdés érdekli, kijelentette, hogy ,,nem lehetséges, hogy egy nép kimondja saját maga halálos ítéletét. Az a nép ugyanis, amely csak azért keresi múltját, hogy azt megismerje, az a nép meghalt. Én ezt nem tudom feltételezni Önökről." Előtte az íróasztalon egy nagy pecsétes boríték feküdt, a spanyol külügyminisztérium bélyegzőjével ellátva. Tartalma sejthető.
A későbbiek folyamán Móricz több ajánlatot kapott, amelyeket személyére nézve méltatlannak talált és visszautasított. Az ajánlatok lényege az volt, hogy hagyja abba a kutatásait. Egy földbirtokos csoport azt ajánlotta, hogy azokat a birtokokat, amelyekre szerintük igényt tarthat Móricz, ,,visszaadják" neki, azzal a feltétellel, hogy mindenről hallgat és több magyar kutató nem jön ide. Ezek a földek azok, amelyek a Móri-urcu, azaz a Móri-Úr-Kő közelében vannak. Ahogy a korábbiakat, ezeket az ajánlatokat is visszautasította Móricz. Ezek után Móricz arról is értesült, hogy az egyik összejövetelen felmerült a gondolat, hogy Móriczot el kellene tenni láb alól, hogy ne tudjon többé zavarogni. Ez ellen, állítólag, egyesek azzal érveltek, hogy Móricznak nagy sajtója van, másrészt egy esetleges gyilkosság ráterelné Ecuadorra a magyarok figyelmét. Ezenkívül az őslakosság körében, a törzseknél, Móricznak az ily módon való eltüntetése, kiszámíthatatlan következményekkel járna. A legnyomósabb érv talán az volt, hogy Móricz ezentúl egy nagy kaliberű colttal járt, s bárki megtapasztalhatta volna, hogy milyen gyorsan használni is tudja azt.
8. Jugoszláv(!) indiánok
Egy ízben, egy Loja tartománybeli gazdag földbirtokos kereste fel Móriczot Guayaquilben és közölte vele, hogy ő sokkal hamarabb rájött arra, hogy az indiánok Európabeliek, de a nyelvük nem magyar, ahogy Móricz állítja, hanem jugoszláv nyelv. Tulajdonképpen azért jött, hogy ezt a felfedezést hivatalosan is bejelentse. Móricz kérdésére, hogy hogyan jutott erre a következtetésre, elmondta, hogy a II. világháború után jött egy jugoszláviai munkás, akit ő a birtokán alkalmazott. Ez az ember mind a mai napig nem tanult meg spanyolul, de az első naptól kezdve kitűnően megértette magát a birtokon dolgozó őslakosokkal (indiánokkal), akiknek a nyelvét ő nem érti. Ebből tehát ő már régen megállapította, hogy az indiánok nyelve jugoszláv nyelv. Amikor arról értesült, hogy Móricz bejelentette a maga felfedezését, elhatározta, hogy ugyanezt fogja cselekedni, miután tisztázta, hogy az indiánok ugyan európaiak, de nem magyarok, hanem jugoszlávok. Móricz kérdésére, hogyan hívják azt az embert, a birtokos azt válaszolt, hogy KOVÁCS a neve. Móricz erre azt mondta neki, hogy a Kovács spanyolul Herrero-t jelent, azaz kovácsmesterséget. Kovács pedig nem a nem létező jugoszláv nyelven, hanem magyarul beszél az itteni testvéreivel. A meglepődött birtokos kijelentette, hogy lemond a ,,felfedezéséről", mert - úgymond - ha Móricz még azt is tudja, hogy a ,,kovács" spanyolul mit jelent, akkor nyilván tudósnak kell lennie. Rajta kívül ezt más nem tudta és ő is a Kovácstól tudta meg, aki ma is vígan él őshazabeli testvéreivel, spanyolul szinte semmit sem tud és a foglalkozása is kovács.
9. Csizmadia István, a tisztavérű indián
Ugyancsak Guayaquilben történt, hogy Alejandro Castro Benitez, El Oro tartománybeli ültetvényes felkereste Móriczot, és azt mondta neki: ,,Kérem itt van ez az úr. Nagyon szeretném hallani Önöket magyarul beszélni, mert szeretném tudni, hogy Ön tényleg tud-e magyarul!" Móricz meglepődve kérdi a másik férfitől, hogy magyar-e? ,,Igen, Csizmadia István vagyok." Erre olyan beszélgetés indult meg köztük, ami ilyen alkalmakkor szokott két idegenbe szakadt honfitárs között. A beszélgetést Benitez szakította félbe azzal, hogy meggyőződött, hogy Móricz tényleg beszél magyarul. Majd közölte Csizmadiával Móricz felfedezését, hogy az ecuadori indiánok magyarok, azaz a magyarság testvérei és még ma is vannak olyan törzsek köztük, akik magyarul beszélnek. Közben felsorolt néhány földrajzi nevet is, mire Csizmadia István elrohant. Benitez elmondta Móricznak, hogy Csizmadia az egyik legkiválóbb szakember Ecuadorban, az ő birtokán dolgozik, mint gépészmérnök. Igen nagy hangú ember és őt is naponta mindenféle vad indiánnak szokta nevezni. ,,Most azonban visszavágtam neki - tette hozzá - mert nem én vagyok az in
