Tihanyi István
Magyar királyok és uralkodók:
Az Árpád-ház –
Díszdoboz
A díszdoboz I. kötetében az alábbi könyvek találhatók: -Árpád és Géza fejedelmek (1. kötet) -István és Orseolo Péter (2. kötet) -I. András és I. Béla (3. kötet) -Salamon, I. Géza és I. László (4. kötet) -Könyves Kálmán és II. István (5. kötet) -Vak Béla és II. Géza (6. kötet) -III. István,.
..
A kötet színesebb és izgalmasabb, mint Wlad Tepes (Drakula) magyarság- igazolványa- by Rajkó Félix
István anyja nemcsak remek lovas volt, de lehet, hogy embert is ölt. István eredeti török neve „hős” jelentéssel bír: Vajk. Születési ideje vitatott, valószínűleg: 995. Az író találó szavaival: „európai őserdőben” nőtt fel. A fakerekű kordékban, kitaposott út nélkül, a hölgyek utazása olyan lehetett, mint a vak vakond forgása a nullás lisztben, csak fájdalmasabb. Géza fejedelem sokat tett fiáért, megtanította németre és latinra, mi több: keresztény menyasszonyt is szerzett neki. A magyar öröklődési rendben „szeniorátus”-nak nevezett elvnek megfelelően szintén aspiráns volt maga a kokárdahangú Koppány is. Két keresztény azonban nem férhetett el egy korcsmában (Koppány maga is keresztény volt-Tihanyi István) Túszként megérkezik Gizla, aki 20 évével öregnek számított. István meg megnősült. Jöttek hercegek, grófok vele, hajón. Ezekből verbuválódott István testőrsége. Mégiscsak okos ember volt. Gizella diadémot kap, István meg bajt, aminek Koppány a neve. Nemcsak az országra formált jogot, hanem Gizellára, István feleségére. Ebből csak baj származhatott. A vérfertőzési igényt azonban a pogányok támogatták. Kupa vezér(Koppány) azonban emberére talált. Nem a nappali keresztények közt, hanem Wezelin (nem vazelin!- TimurLink) személyében. Koppány fejvesztve nem menekülhetett. Fejét István Erdélybe küldte, amit később hadjáratban meg is hódított. Aztán már csak Ajtony maradt, szerencsére már csak őt kellett legyőznie és nem hét feleségét is. Csanád (a vakond-hírszerzési kifejezés, alvó ügynök a becsületes neve -Kerekes Tamás) Így aztán egy levágott fej visszakerült Istvánhoz: Ajtonyé. István ezután koronaszerzésben megelőzi a lengyeleket. Magától a pápától kapta. Az ősi vérszerződésnek annyi.
Nincs idő, sem hely, hogy felmondjam Tihanyi István remek és szuggesztív munkáját, ami néhány, ráadásul döntő módon formálhatja át nemeti öntudatunkat, csak nagy szeretttel ajánlhatom Önöknek
Kerekes Tamás
A magyar királyok és uralkodók életét feldolgozó sorozat második kötetének főszereplői államalapító uralkodónk, Szent István valamint baljós emlékezetű utóda, a velencei származású Orseolo Péter. A kötet első felének néhány oldalas fejezetei megszületésétől követik nyomon első szent királyunk pályafutását. A hatalom megszerzésének és megszilárdításának elbeszélése után külön-külön fejezetek foglalkoznak uralkodói teljesítménye egyes elemeivel, államszervezői, hittérítői, hadvezéri és törvényhozói eredményeivel. A kötet második fele az István halálát követő zavaros évek történéseit foglalja össze, amelyhez Péter kétszeri uralkodása mellett a pogánylázadás és Aba Sámuel rövid életű uralma is hozzátartozik. Az elbeszélést ezúttal is gazdag illusztrációs anyag kíséri. A szerző bár a kötet irodalomjegyzékének tanúsága szerint ismeri a közelmúltban született történészi összefoglalókat is, szívesebben hagyatkozik a középkori krónikákra és a későbbi elbeszélő forrásokra az események könnyed, időnként kissé keresetlen stílusú, némileg kiszínezett és regényesített elbeszélése során
„Ha csak egyszeri alkalomra is, de majdnem feltalálta a »parlamentet«, méghozzá az igazán népi küldöttek gyűlését” – írja Tihanyi István történész I. Béla magyar királyról. Én inkább úgy mondanám, hogy Vazulnak – a testvérek közül másodikként trónra jutott – fia a vének tanácsát találta fel, de ezzel kötekedni végül is már szőrszálhasogatás volna a részemről. Ahogy Ady Endre is megírta közismert Góg és Magóg fia vagyok én… című versében: „Góg és Magóg fia vagyok én, / Hiába döngetek kaput, falat / S mégis megkérdem tőletek: / Szabad-e sírni a Kárpátok alatt? // Verecke híres útján jöttem én, / Fülembe még ősmagyar dal rivall, / Szabad-e Dévénynél betörnöm / Új időknek új dalaival? // Fülembe forró ólmot öntsetek / Legyek az új, az énekes Vazul, / Ne halljam az élet új dalait, / Tiporjatok reám durván, gazul. // De addig sírva, kínban, mit se várva / Mégiscsak száll új szárnyakon a dal / S ha elátkozza százszor Pusztaszer, / Mégis győztes, mégis új és magyar.” Mint a korabeli uralkodók és fejedelmek többségének esetében, I. Béla királyunkról sem tudjuk egészen pontosan, hogy mikor született, csak sejtjük (vagyis inkább a történészeink sejtik, mi pedig vagy elhisszük nekik, vagy nem… Ja …de sok mást egyébként sem tehetünk…), hogy valamikor 1016 táján láthatta meg a napvilágot. Abban azonban már nincs egyetértés a történészeink között sem, hogy valóban Vazul állt-e a Szent István elleni összeesküvés és merénylet mögött, s hogy tényleg az államalapító uralkodó bosszúja érte-e el, amikor oly csúf módon elbántak vele a nyitrai várbörtönben, hogy a trónra lépésre – a kor szellemében – alkalmatlanná tegyék. Ha 1031-ben nincs az a szörnyű vadászbaleset, amelyben a később ugyancsak szentté avatott Imre herceg életét vesztette, és nem vetődik fel a trónutódlás igencsak kényes kérdése, illetve annak rendezetlensége, talán az ugyancsak az Árpád-házból származó herceg, Géza fejedelem unokaöccse, István király unokatestvére, akinek neve Vászoly és Wacilo formában is ismert, akár ép bőrrel is megúszhatta volna az egészet…
Tény azonban, hogy Vazul akkor még pogányként nevelkedő fiainak menekülniük kellett az országból. Vazul neve a görög Baszileiosz, illetve az orosz Vaszilij magyarosított változata, és a történészek ebből vezetik le, hogy ő ekkor már vélhetően keresztény volt, még ha a keresztségnek a bizánci formáját választotta is, feleségéről azonban úgy tudjuk, hogy még a pogány hitvilág követője lehetett. A későbbi I. András és I. Béla királyaink édesanyjáról azonban ennél többet nem is őrzött meg az emlékezet, valamint arról sem maradt fenn feljegyzés, hogy Vazullal mi történt a későbbiekben, ha túlélte egyáltalán megvakíttatását és megsiketítését. Eltűnt, elpárolgott, kiradírozták a történelmünkből. Nem úgy, mint utódait! Érdekes ugyanis, hogy Orseolo Péter és Aba Sámuel uralkodásának rövid intermezzóját követően Vazul fiait egy keresztényellenes pogánylázadás hozta vissza a hatalomba 1046-ban, később mégis mindketten az ősi hit követői ellen fordultak, és véresen leszámoltak velük.
Térjünk akkor itt most vissza egy pillanatra a múlt héten már említett István, a király című rockoperához: „Mondjuk lenne egy kis méreg / éppen csak megkóstolná / Nem nagy dolog elintézni / ha lenne, aki meghálálná” – énekli Solt, a három magyar úr egyike, akinek szerepét az 1983-as ősbemutatón Sörös Sándor, A Társulat változatában pedig Mező Zoltán tolmácsolta. Ugyanennek a Soltnak – Cholt, Csolt – a nemzetségéből származott Vata, az akkori Békés vármegye egyik főura – a békési vár ura –, aki elsőként fordult szembe nyilvánosan és felvállaltan is a kereszténységgel: kihirdette, hogy visszatér ősei hitéhez, és minden igyekezetével azon volt, hogy megsértse a kereszténységnek teret adó törvényeket. Azt nem tudhatom, hogy Szörényi Levente és Bródy János – vagy Boldizsár Miklós, a rockopera alapjául szolgáló Ezredforduló című dráma szerzője – mennyire hitelesen rajzolta meg Sur, Solt és Bese magyar nagyurak jellemét, jellemrajzát, de nem járhatott messze az igazságtól. Tény azonban, hogy miután a pogánylázadás trónra segítette Vazul fiát, I. András királyunkat, az új uralkodó kíméletlenül leszámolt az ősi hit követőivel, Vata azonban – jó szolgálataiért cserében – mégis mellette maradhatott, és egy ideig a legfontosabb bizalmasainak egyike volt. Szóval fordítottak ott is egyet-kettőt néhány köpönyegen… Aztán pedig, ahogy telt, s múlt az idő, néhány évvel később, amikor a két testvér a trónutódlás kérdésén összekülönbözött, az I. András halálával végződött gyors lefolyású testvérháború után már Vata fia, János volt az I. Béla elleni újabb pogánylázadás egyik vezetője.
Adyra visszautalva, I. Béla, a legifjabb Vazul-fi, az 1060. december 6-án (tehát pontosan kilencszázötven évvel ezelőtt…), Szent Miklós napján Fehérvárott megejtett koronázása után nagyon is érezte, hogy az ekkor már évtizedes trónviszályoktól megviselt országban igen sok a sírás a Kárpátok alatt, ezért már a következő évben gyűlést hívott össze. Igazából az volt a szándéka, hogy tájékozódjék az ország helyzetéről, ezért minden vármegyéből, minden vidékről, az összes faluból két-két embert – a leginkább a régi, törzsi időkre emlékeztető – albai gyűlésre hívott. „Magyarul: idősebb, okosabb és mondanivalóját előadni is képes két férfit (nők persze szóba sem jöhettek…) kellett küldeni egy országos gyűlésbe” – írja Tihanyi. Habár ennek a „testületnek” törvényhozói jogköre természetesen az adott korban még véletlenül sem lehetett, és a pogányok lázadása miatt nem is pont úgy alakultak a dolgok, ahogyan azt a király eltervezte, de ha elfogadjuk a történész szakember értékelését, akkor mégis elmondhatjuk, hogy egy magyar uralkodó találta fel a népképviseleti parlamentet. I. Béla dicsőségére legyen mondva. (Magyar Szó, 2010. december.
Istvánnak előbb királynak kellett lennie, csak aztán lehetett szent- írja a szerző.
Kerekes Tamás
Megjelent a Magyar királyok és uralkodók sorozat következő két kötete. Az újabb könyvek ismét egy rendkívül fordulatos és izgalmas részért dolgozzák fel az Árpád-házi királyok, éppen hogy megszilárdult hatalmának.
Szt. István királyunk legnagyobb tragédiája az volt, hogy nem tudott egyenes ági fiú utódot hagyni az országra. Nehogy országunk visszatérjen a pogányság útjára, az egyik trónigénylőt, Vazult megvakítatta és megsüketítette. Vazul három fiának pedig menekülnie kellett, így talált külhoni uralkodóházaknál menedéket Levente, András és Béla. Ettől kezdve sorsuk és utódaiknak sorsa a legfordulatosabb Shakespeare drámákat megszégyenítően bonyolódik. Az csak szinte mellékesen megjegyzendő, hogy a legújabb kutatások szerint nem is Vazulnak, hanem annak fivérének, Szár László gyermekeinek tartják a három idegenbe menekült királyfit. Orseolo Péter elüldözése után térnek vissza Magyarországra, mint a trón várományosai. Közülük a legidősebb Levente pogány hiten maradt, de ő viszonylag hamar meghalt. András és Béla először sikeresen legyőzik az országra törő németet, majd a kezdeti egyetértés után, egymás ellen fordulva küzdenek a trónért a hatalomért. Bármely izgalmas kalandregény meseszövése megirigyelhetné azokat a fondorlatokat és váratlan fordulatokat, melyet akkor a való élet produkált.
Kiadás éve: 2010
Kategória: Magyar történelem
ISBN/ISSN: 978 615 5013 16 4
Sorozatunk második kötete továbbviszi történelmünk eseményeit, sőt, idehozza olvasóink szeme elé. A fejedelmek kora után beköszönt a királyok korszaka.
A negyedik kötetben, mint egy jó folytatásos sorozatban tovább bonyolódnak az események. Ekkor már az egykori testvérek fiai, az unokatestvérek között folyik tovább a küzdelem a hatalomért. András fia, Salamon és Béla fiai, Géza és László vívnak ádáz csatákat, igénybe véve külföldi szövetségeseik beavatkozását is harcaikhoz. A sorozatnak ebben a kötetében kerül bemutatásra egyik legnagyobb királyunk, a később szentté avatott I. László király. Alakja, jelleme, haditettei évszázadokon át példát mutattak, erőt adtak a magyarságnak. Ő volt a félelem és gáncs nélküli lovag, a gyengék és a haza védelmezője az eszményi lovagkirály. A sorozat negyedik kötetét nem Tihanyi István, hanem Vitéz Miklós jegyzi, de stílusában, közérthetőségében és humorában hasonló a sorozat előző három tagjához.
A sorozat kiválóan alkalmas, hogy felfrissítse egykor szerzett tudásunkat, vagy új ismeretekhez juttassa a történelem iránt érdeklődőket, legyen az bármely korosztály tagja. A felhasznált irodalomjegyzékből is kitűnik, hogy a szerző szerkesztő alapos munkát végzett, sokfajta és különböző forrásokra alapozva állította össze a művét.
Tölgyesi Tibor
Tihanyi István
