Szergej Lukjanyenko: Világok őre
Metropolis Media Kiadó
Kirill, a teljesen átlagos, hétköznapi moszkvai fiatalember egy nap arra ér haza, hogy lakásában egy idegen nő lakik, aki ráadásul okmányokkal tudja igazolni, hogy már három éve övé a lakás. Az értetlen férfit végül rendőrök vezetik el. Munkahelyén azt állítják, a nevét sem hallották soha. Az összes hivatalban csak az idegen nő neve szerepel minden iraton. Kirillt a barátai, ismerősei egyik napról a másikra elfelejtik, mintha sosem látták volna. A személyi igazolványa is megsemmisül. Mikor végleg kilátástalanná válik a helyzete, egy ismeretlen felhívja a mobilján, és új munkát ajánl neki, amolyan vámtisztviselői feladatot – egy más világokba vezető átjárónál. Kollégái, a „funkcionálisok” rendkívüli képességekkel rendelkeznek: szinte legyőzhetetlenek, sebeik villámgyorsan begyógyulnak, a betegségek elkerülik őket, lényegében csaknem halhatatlanok. Az egyedüli bökkenő: nem távolodhatnak el néhány kilométernél messzebbre állomáshelyüktől.
És hogy mik ezek a más világok? Egy nagyszabású kísérlet részei, amelyben az embereknek a laboratóriumi fehéregerek szerepét szánták. Vajon szembeszállhat-e egyetlen ember egy ekkora tervvel? Van-e esélye megmenteni az emberiséget – vagy akár csak saját magát?
A szerző nem kispályás
. Persze semmi sem történik ok nélkül, így Kirill hamarosan lehetőséget kap, hogy funkcionálisként egy világok közti átjárót vigyázzon. A furcsa pozíció mellé állomáshelyük körzetében hatalmas fizikai erő és csaknem teljes sebezhetetlenség is jár. Ahogy azonban hősünk egyre többet tud meg a saját fajtájáról és a többi világról, amire ajtót nyit, lassan körvonalazódik benne a szörnyű felismerés, miszerint világunk csupán egy óriási kísérleti terep és az emberiség nem több tesztalanynál.(ekultura.hu)
A regény tulajdonképpen a főhős elbeszélése, vagy inkább előadása a történtekről és pont attól annyira szimpatikus, hogy egy hétköznapi ember szemén keresztül és az ő elmondásában jelenik meg, aminek közvetlenségét csak még inkább fokozza sajátos humora, az „Önökkel történt már olyan...?”-kezdetű kérdések-leírások rendszeres használata, és ezáltal az olvasó bevonása a cselekménybe. A köznyelvi, vagy közérthető stíluson kívül persze a kötet legnagyobb erőssége mégiscsak a jól kigondolt és felépített ötlet, a karakterek, továbbá hősünk esetenként kiszámíthatatlan viselkedéséből fakadóan a folyamatos bonyodalom, aminek köszönhetően egy feszes tempójú, fordulatokban, olykor akcióban és izgalmakban bővelkedő cselekményt kapunk.
Az Őrség- és az Ugrás-könyvek Európa-díjas szerzőjének újabb regénye sem okoz csalódást rajongói egyre növekvő táborának, hiszen ismét megkapó közvetlenséggel mesél egy emberfeletti körülményekkel szembesülő kisember hőssé válásáról.(harmonet.hu)
Lukjanyenko pörgős és eseménydús történetében ezúttal sem csalódhatunk, ugyanakkor olvasás közben morális kérdések tömkelegével találjuk szemközt magunkat - mi a jó és mi a rossz, miért érdemes küzdeni, a Másfélék és az emberek szerepe a világban, stb. -. A humor és az önirónia végig szerves része a sztorinak. Jellemző, hogy mennyire kívülállóként tudja leírni a szerző a mai és a régi Oroszországot egyaránt, pontosan kifejtve erényeit és hibáit.
A befejezés talán egy kicsit egyszerűre sikeredett, de nem ront különösebben az összhatáson: aki az első kettőt olvasta, annak a harmadik kötet is kötelező (és most már a negyedik is a boltokban).(blade)
A befejezés talán egy kicsit egyszerűre sikeredett, de nem ront különösebben az összhatáson: aki az első kettőt olvasta, annak a harmadik kötet is kötelező (és most már a negyedik is a boltokban).(blade)
Kerekes Roadmovie Tamás
„Már eddig is túl sok ember halt bele,
hogy nem olvasott elég Kerekes Tamás-t.”
Magyar Irodalom Rt.
Szergej Lukjanyenko: Világok őre
Kiadó: Metropolis Media Group
